2020. november 29., vasárnap

Gesztenyés meggyes szelet

Számomra nagyon kedves időszak az advent. A téli, borongós időt megszépíti az ünnepvárás. A készülődés alatt nem az ajándékok utáni rohangálást, a kapkodást, az úgynevezett "karácsonyi őrületet"  értem. Nekem ez az időszak inkább az elcsöndesedést, a szeretetteljes várakozást, az együtt készülődést jelenti. A készülődés jegyében ma elkészítettük az adventi koszorút, ami nem is koszorú, inkább adventi tál, elkezdtük a lakás csinosítását, és az ünnepi ráhangolódás részeként sütöttem egy gesztenyés meggyes sütit. 
A gesztenye nekem a telet, a karácsonyt idézi, ezért esett erre a sütire a választásom.


Hamarosan elkezdem az apró sütik sütését is, hogy tovább erősítsem az ünnepi hangulatot.


Hozzávalók:
Tésztához:
35 dkg liszt
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
1 csomag sütőpor
2 kanál tejföl
csipet só
Töltelékhez:
50 dkg gesztenyepüré
ízlés szerint rum
0,5 dl tejszín vagy tej
4 evőkanál lekvár
fél üveg magozott meggybefőtt
Csoki mázhoz:
10 dkg étcsokoládé


A lisztet összekeverjük a sóval, a porcukorral, és a sütőporral. Elmorzsoljuk benne a vajat, majd hozzáütjük a tojást, beletesszük a tejfölt, és rugalmas tésztát gyúrunk.
A tésztát 3 részre osztjuk, és pihentetjük, amíg elkészítjük a tölteléket.
A töltelékhez áttörjük a gesztenyepürét, rummal ízesítjük, és annyi tejszínt keverünk hozzá, hogy kenhető, de nem folyékony krémet kapjunk.
Az első tésztát kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy 22x33 cm-es, kizsírozott tepsit.


A tésztát megkenjük 2 evőkanál lekvárral, amelyre rákenjük a gesztenyés krém felét, és rátesszük a meggy felét, a második lappal befedjük, és azt is megtöltjük. Befedjük a harmadik lappal, néhány helyen megszúrjuk a tésztát, hogy ki tudjon jönni a gőz, és sütés közben ne hólyagosodjon fel a tészta.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk, és bevonjuk vele a sütemény tetejét. Amikor a máz megkötött, hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.



Jó étvágyat kívánok hozzá! 


 

2020. november 20., péntek

Kapucíner kocka

Bevallom, nem vagyok a kávé rabja. Nekem jól elindul a nap, akkor is, ha nem iszom meg a reggeli kávét, de ha este 6 órakor iszom egy finom tejeskávét vagy cappuccinot,  akkor is el tudok aludni normális időben. Úgy vélem, én nem függőségből, hanem élvezetből kávézok. És nem csak ital formájában élvezem a finom kávé ízét. Nagyon szeretem a kávés csokikat, krémeketé és most egy igazán finom sütit  is készítettem belőle. 
Azt nem mondanám, hogy a legszebbre sikeredett a süteményem. Ez most inkább a finom, de nem túl szép kategóriába kerül. 
Ráadásul a képek sem lettek a legjobbak. Amikor elkezdtem a blogot írni, a férjemtől kaptam egy szuper fényképezőgépet, és eleinte csak azzal fotóztam. Mostanában viszont sokszor csak előkapom a telefonomat, és azzal kattintgatok. De megígérem, ha legközelebb ezt a sütit sütöm, csoda szép képeket fogok róla készíteni, és kicserélem a mostani kicsit sutákat. 


Hozzávalók:
Tésztához:
4 tojás
20 dkg kristálycukor
12 dkg liszt
4 dkg kakaópor
1/2 csomag sütőpor
6,5 evőkanál víz
csipet só
Krémhez:
4 dl tej
4 evőkanál liszt
2 evőkanál kristálycukor
3-4 teáskanál Nescafé
2 tojássárgája
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
Tetejére:
4 dl tejszín


A piskótához szétválasztjuk a tojásokat. A sárgájához hozzákeverjük kristálycukrot és fehéredésig keverjük. Amikor feloldódtak a kristálycukor szemcséi hozzáadjuk a vizet. A tojások fehérjéből, egy csipet sóval kemény habot verünk, és a sárgájához keverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a kakaóporral, és több részletben, lazán a tojásos masszához keverjük. 
Egy kisebb (kb. 18x28 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral és 160 fokra előmelegített sütőben megsütjük a piskótát.
A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a kávéport, a lisztet, és annyi tejet, hogy kissé folyékony legyen. A maradék tejet felforraljuk, folyamatos keverés mellett belecsorgatjuk a kávés keveréket, és sűrű krémet főzünk belőle. 
A vajat habosra keverjük a porcukorral, és a teljesen kihűlt kávékrémhez adjuk.
Az alaposan lehűtött tejszínt, ízlés szerint édesítjük, és a habfixáló tasakján olvasható utasítás szerint habbá verjük.
A kihűlt piskóta tetejére kenjük a kávékrémet, amelynek a tetejére a keményhabbá vert tejszín kerül.


Reszelt csokival, vagy leheletnyi fahéjjal díszítjük.


Jó étvágyat kívánok hozzá!


2020. november 11., szerda

Túrós kuglóf

Egyre hűvösebb van, és egyre hosszabbak az esték. Ilyenkor szokott rám törni a "de ennék valami finomat" érzés, és előbányászok egy csomag kekszet, csokit, vagy sós ropogtatni valót. De ezek nem azok finomságok, amire valójában vágyakozok. A szívem mélyén egy jó sütire vágyom, és általában ekkor jön el a sütés ideje.   
Ugye ti is ismeritek azt a semmivel össze nem téveszthető édes illatot, ami ilyenkor betölti a lakást? Nos, én ilyenkor nem csak a sütit várom, hanem azt az illatot, és azt a meleget, amit a sütő áraszt magából. Nem azért, mert hideg van a konyhában, és a sütő  felmelegíti ..... szó sincs róla, hanem azért, mert ez valami másfajta meleg. Azt hiszem, ez az otthon melegének egy része.
Egy ilyen sütire vágyós délután készült a Túrós kuglóf is, ami kielégítette a süti éhségemet. Egy szelet túrós kuglóf, hozzá egy csésze forró kávé vagy kakaó, a kedvenc zugunk a lakásban, egy jó meleg takaró, egy jó könyv vagy halk zene és  máris tökéletes az este.
(Az én kuglófom tortagyűrűben sült, mert a kuglóf formám rejtélyes oknál fogva  "eltűnt".)


Hozzávalók:
25 dkg túró
4 tojás
20 dkg cukor
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
fél citrom reszelt héja
1,5 dl tej
1 dl étolaj


A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját keverjük ki a cukorral, majd tegyük hozzá az áttört túrót, a tejet, az olajat, és a citrom lereszelt héját. A lisztbe keverjük bele a sütőport, a csipet sót, és forgassuk a tojásos masszához. Végül a tojásfehérjéből verjünk kemény habot, és laza mozdulatokkal dolgozzuk bele a tésztába.
A formát kenjük ki zsiradékkal, lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 50  perc alatt süssük meg.
Porcukorral meghintve tálaljuk.



Kellemes, sütizős napot kívánok Nektek!