2020. november 20., péntek

Kapucíner kocka

Bevallom, nem vagyok a kávé rabja. Nekem jól elindul a nap, akkor is, ha nem iszom meg a reggeli kávét, de ha este 6 órakor iszom egy finom tejeskávét vagy cappuccinot,  akkor is el tudok aludni normális időben. Úgy vélem, én nem függőségből, hanem élvezetből kávézok. És nem csak ital formájában élvezem a finom kávé ízét. Nagyon szeretem a kávés csokikat, krémeketé és most egy igazán finom sütit  is készítettem belőle. 
Azt nem mondanám, hogy a legszebbre sikeredett a süteményem. Ez most inkább a finom, de nem túl szép kategóriába kerül. 
Ráadásul a képek sem lettek a legjobbak. Amikor elkezdtem a blogot írni, a férjemtől kaptam egy szuper fényképezőgépet, és eleinte csak azzal fotóztam. Mostanában viszont sokszor csak előkapom a telefonomat, és azzal kattintgatok. De megígérem, ha legközelebb ezt a sütit sütöm, csoda szép képeket fogok róla készíteni, és kicserélem a mostani kicsit sutákat. 


Hozzávalók:
Tésztához:
4 tojás
20 dkg kristálycukor
12 dkg liszt
4 dkg kakaópor
1/2 csomag sütőpor
6,5 evőkanál víz
csipet só
Krémhez:
4 dl tej
4 evőkanál liszt
2 evőkanál kristálycukor
3-4 teáskanál Nescafé
2 tojássárgája
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
Tetejére:
4 dl tejszín


A piskótához szétválasztjuk a tojásokat. A sárgájához hozzákeverjük kristálycukrot és fehéredésig keverjük. Amikor feloldódtak a kristálycukor szemcséi hozzáadjuk a vizet. A tojások fehérjéből, egy csipet sóval kemény habot verünk, és a sárgájához keverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a kakaóporral, és több részletben, lazán a tojásos masszához keverjük. 
Egy kisebb (kb. 18x28 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral és 160 fokra előmelegített sütőben megsütjük a piskótát.
A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a kávéport, a lisztet, és annyi tejet, hogy kissé folyékony legyen. A maradék tejet felforraljuk, folyamatos keverés mellett belecsorgatjuk a kávés keveréket, és sűrű krémet főzünk belőle. 
A vajat habosra keverjük a porcukorral, és a teljesen kihűlt kávékrémhez adjuk.
Az alaposan lehűtött tejszínt, ízlés szerint édesítjük, és a habfixáló tasakján olvasható utasítás szerint habbá verjük.
A kihűlt piskóta tetejére kenjük a kávékrémet, amelynek a tetejére a keményhabbá vert tejszín kerül.


Reszelt csokival, vagy leheletnyi fahéjjal díszítjük.


Jó étvágyat kívánok hozzá!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése