2016. november 29., kedd

Női szeszély

Ismét egy olyan recepttel készültem, ami gyerekkorom óta nagy kedvencem. Amikor kislány voltam alig vártam, hogy nagymamám felszeletelje és langyosan megkaphassam az első szeletet. Mai napig nagyon szeretem ezt a sütit, mert az elkészítése nagyon egyszerű, kiadós, és főleg azért mert nagyon finom. A sütemény tésztája egyáltalán nem édes, de ezt ellensúlyozza a rajta lévő lekvár és cukros tojáshab, így a végeredmény egy nagyon harmonikus ízű süti. Fissen - amikor éppen csak kihűlt - a legfinomabb.

 
Hozzávalók:
Tésztához
30 dkg liszt
13 dkg zsír
4 tojássárgája
1 dl tej
1 evőkanál cukor
2 dkg élesztő
Tetejére
4 evőkanál lekvár
4 tojásfehérje
20 dkg porcukor
csipetnyi só

 
A tejben elkeverjük a cukort és felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztbe elmorzsoljuk a zsírt, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a felfuttatott élesztőt. Összegyúrjuk a tésztát. Egy 20x30 cm-es tepsit kizsírozunk, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk a tésztát és tepsibe tesszük, majd 1 órán keresztül meleg helyen kelesztjük. A sütőt 160 fokosra előmelegítjük és félig megsütjük (kb.15-20 perc) a tésztát. Közben a tojásfehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, amikor már kemény a hab hozzáadjuk a cukrot és jól összekeverjük.
Amikor félig megsült a tészta, kivesszük a sütőből, megkenjük lekvárral, rákenjük a habot és takaréklángon megszárítjuk a habot, úgy hogy szép világosbarna legyen a színe.
A tésztára bármilyen lekvárt tehetünk. Én erre a sütire szoktam a hűtőszekrényben megbúvó, maradék lekvárokat felhasználni, mert minél többféle van benne annál pikánsabb. Mama receptjében a habhoz porcukor van írva, de én mindíg kristálycukorral készítem.
Mama régen, és Anyukám a mai napig rombusz alakúra vágja ezt a sütit. 

 

Volt amikor téglalap alakúra vágtam, az ízén nem változtatott, de nekem mégiscsak a rombusz formára vágott süti szeletek azok, amelyek a Női szeszélyhez tartoznak.
Sok sikert kívánok az elkészítéséhez.
 

2016. november 28., hétfő

Párolt gombás szelet

Ma vendégeket vártam, azt már korábban eldöntöttem, hogy valami karajból készült ételt fogok készíteni. Több variáció is forgott a fejemben, de nagyon nehezen ment a döntés. Aztán az alapján döntöttem, hogy melyik étel készül el gyorsabban. Ez kicsit önzőségnek hangzik, de higgyétek el, azért mert gyorsan elkészül még nagyon finom. És úgy tűnt jól döntöttem, mert a kedves vendégeknek ízlett.
Nagyon szívesen készítek gombás ételt, mert nagyon sokféle módon felhasználható. Persze az ízesítésen nagyon sok múlik, mert a csiperkegombának nincs nagyon jellegzetes íze. Jelen esetben a frissen őrölt bors és a petrezselyem, ami igazán ízletessé teszi a gombás ragut. A hirtelen kisütött karaj szeletek a raguban történő párolás után annyira puhák lesznek, hogy szinte szétomlanak az ember szájában.



Hozzávalók:
8 szelet karaj
50 dkg gomba
1 kicsi fej hagyma
1 teáskanál liszt

bors
petrezselyem
ételízesítő
A sütléshez: zsír és liszt 


A hús szeleteket egy kicsit megklopfoljuk, sózzuk borsozzuk és egy kicsit félrerakjuk, hogy átjárja a só és a bors.


Kevés zsíradékot forrósítunk és a lisztbe mártott húsok mindkét oldalát hirtelen megsütjük. A visszamaradó zsírba megdinszteljük az apró kockára vágott hagymát. A gombát vékony szeletekre vágjuk és a hagymához adjukt. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt megpároljuk. Amikor puha a gomba, rászórunk 1 teáskanál lisztet elkeverjük és felöntjük 1 dl vízzel,  ízesítjük ételízesítővel és pertezselyemmel. Ekkor visszatesszük a húst a gombás szószba és puhára főzzük. Ha úgy érezzük még tegyünk bele borsot és ha szükséges akkor vizet is. 



Süt krupmlival a legfinomabb, de másfajta krupmlis körettel is nagyon jó. A pároláshoz víz helyett használhatunk húslevest is, de akkor vigyázzunk az ételízesítővel, nehogy sós legyen.



Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!



2016. november 27., vasárnap

Kókusztekercs torta

Néhány hónapja a Facebookon a lányom átküldött egy képet, amelyen egy csodaszép kókusztekercs torta volt. Azóta az interneten többször is nézegettem, és egy régebbi Vidék íze újságban is megtaláltam a receptet. De valahogy soha nem került sor arra, hogy elkészítsem. Ma már tudom, hogy eddig miért halogattam az elkészítését.... Ezt a tortát az én drága lánykám születésnapjára kellett elkészítenem.




Két éves kora óta minden születésnapjára én készítem a tortát. Lehet, hogy nem olyan szépek mint a profi cukrászok által készített torták, de ízre ugyan olyan finomak. És ami a legfontosabb az összes szeretem benne van. 
Drága Kincsem Isten éltessen nagyon sokáig!




Hozzávalók:
Kókusztekercs
50 dkg darált keksz
15 dkg porcukor 
4 evőkanál kakaópor
4 evőkanál baracklekvár
10 dkg margarin
1,5 dl tej
kevés rum
Piskóta
14 dkg kristálycukor
13 dkg liszt
4 dkg kakaópor
0,75 dl tej
0,75 dl étolaj
2 tojás
1/2 csomag sütőpor
Krém
5 dl tej
5 evőkanál liszt
35 dkg vaj
25 dkg procukor
30 dkg  kókuszreszelék
rum 


Először a piskótát készítjük el. A tojássárgáját habosra keverjük a kristálycukorral, hozzáadjuk az étolajt majd a tejet, legvégül pedig a liszt, a  kakaópor és a sütőpor keverékét. A tojásokfehérjét egy csipetnyi sóval habbá verjük és óvatosan a tésztához keverjük. 25 cm-es kapcsos tortaformában, 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük.
Amíg hűl a piskóta elkészítjük a tekercseket és a krémet.
A darátl kekszet összekeverjük a porcukorral, a kakaóporral, a lekvárral, a puha margarinnal, a tejjel és egy kevés rummal. Ha túl kemény a tészta tejet és margarint is tehetünk bele.
A krémhez a tejből és a lisztből krémet főzünk. A vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és egy kevés rumot, majd a kihabosított krémet a lisztes péphez keverjük.
A kekszes tésztát két részre osztjuk és megkenjük  krémmel. Jó szorosan feltekerjük, megszórjuk kókuszreszelékkel a tetejét, és hűtőszekrénybe tesszük, hogy jól szeletelhető legyen.

A piskótát ketté vágjuk, a tekercsből kisujjnyi szeleteket vágunk. A tortát a következő módon állítjuk össze: piskóta - krém - kókusztekercs - krém - piskóta. 
A krémet úgy osszuk, hogy egy vékony rétegbe a tetejére és az oldalára is jusson. A maradék tekercset kb. fél centi vastagra vágjuk és a torta oldalára és a tetejére tesszük.



 Kicsit pepecselős, de megéri a fáradozást.



    2016. november 26., szombat

    Fűszeres paradicsomszószos húsgombóc

    Nagyon szeretem azokat az ételeket, amelyekben sok paradicsom van. Ha olyan ételt készítek, amelyben hámozott paradicsom, vagy firss paradicsom, és zöldfűszer van, az évszaktól függetlenül a nyarat juttatja eszembe.  Ilyen éltel készítésekor szinte érzem a kertből frissen behozott papardicsom semmihez nem hasonlítható illatát.  Szívesen készítem, mert viszonylag gyorsan elkészül, és jó sok paradicsom és zöldfűszer is van benne. A fűszeres papadicsomszószban puhára főtt húsgolyókhoz remekül illik a tészta, és ha még fokozni szeretném az élvezeteket, akkor forrón tálalt ételre jó adag reszelt sajtot szórok.


    Hozzávalók:
    Húsgombóchoz
    50 dkg darált hús
    1 tojás
    1 csokor petrezselem
    5 dkg reszelet sajt
    bors 
    Paradicsomszószhoz
    10 dkg bacon
    1 közepes vöröshagyma
    2 gerezd fokhagyma
    1 doboz hámozott paradicsom 
    ízlés szerinti cukor
    paradicsomlé
    bazsalikom
    oregánó
    kakukkfű


    A darálthúshoz hozzáadjuk a tojást, az apróravágott petrezselymet, a sajtot, ízsé szerinti sót és borsot, jól összedolgozzuk, és legalább 15 percig állni hagyjuk.



    A húsból apró gombócokat készítünk és kevés zsíradékon szép pirosra pirítjuk őket.
    A kockára vágott szalonnát kevés zsíradékon lepirítjuk, rátesszük az apró kockára vágott vöröshagymát és a karikára vágott zöldhagyma fehér részét, végül a zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott hámozott paradicsomot, egy kicsit lepirítjuk, majd  húsgolyók sütésekor visszamaradt zsíradékot és a sűsű paradicsomlét is hozzáöntjük. Fűszerezzük sóval, firssen őrölt borssal, bazsalikommal, oregánóval és kakukkfűvel. Ha túl savasnak érezzük tegyünk bele kevés cukrot.
    A kisült húsgolyókat beletesszük a papadicsomszószba és takaréklángon összefőzzük. 
    Makarónival tállaljuk.



    Én most bacon helyett császárszalonnával készítettem, és mivel volt itthon 2-3 szál újhagyma azt is belekarikáztam, és így csak fél fej vöröshagymát tettem az éltelbe.




    Jó étvágyat kívánok hozzá!

    2016. november 24., csütörtök

    Betyáros zöldbableves

    A levesek nagy rajongója vagyok. Nálunk nem telhet el úgy nap, hogy leves ne kerüljön a családi asztalra. Mindegy, hogy könnyű zöldségleves, bársonyosan simogató krémleves, forró húsleves, vagy éppen jéghideg gyümölcsleves.....mindegyiket nagyon szeretem. .És most az egyre hidegebbre forduló időben egy tányér forró leves nem csak átmelegíti a testet és a lelket, de remek folyadék pótlás is. 
    Ezt a levest egy régi Ízőrzők adásban láttam, és nagyon megtetszett. Nyáron bográcsban készítve az igazi, de a fazékban főtt változata is felülmúlhatatlanul finom. Nagyon tartalmas, ezért külön második fogás nem is feltétlenül kell utána.... de egy finom tészta azért tovább emeli az étkezés élményét.
     
     
    Hozzávalók: 
    10 dkg füstölt szalonna
    1evőkanál zsír
    1 fej hagyma
    15 dkg tarhonya
    50 dkg zöldbab 
    1 paprika
    1 paradicsom
    őrölt paprika
    bors
    30 dkg füstölt főtt tarja
    3 dl tejföl 
     

    A szalonnát apró kockára vágjuk és kiolvasztjuk a zsírját, hozzáadjuk kockára vágott hagymát és üvegesre pirítjuk. Ezután beletesszük a tarhonyát, és szép zsemleszínűre pirítjuk, de vigyázzunk, hogy a hagyma és a szalonna ne égjen meg. Amikor szép a színe, rátesszük az őrölt paprikát és a borsot, valamint a kockára vágott paprikát, paradicsomot és a zöldbabot majd felöntjük 2-3 liter vízzel. Ízesítjük sóval és összeforraljuk.
    Amikor a tarhonya is megpuhult hozzáadjuk a kockára vágott tarját. Egyet még forralunk a levesen, majd a simára kevert tejföllel sűrítjük. Ha van friss vagy fagyasztott pertezselyemzöldünk, abból egy keveset szórhatunk rá miután lezártuk a leves alatt a lángot.
    A leves sózásával vigyázzunk, mert a szalonna és a tarja is eléggé sós.
    A tejfölt  simára keverjük, és kanalanként hozzáadunk a forró levesből, hogy amikor beleöntjük a levesbe ne csomósodjön össze.
    Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

    2016. november 22., kedd

    Túrós zsemle

    Szoktatok túróval töltött zsemlét készíteni? Ha eddig nem tettétek, akkor itt az ideje, hogy kipróbáljátok. Én elég nagy adagot szoktam készíteni, mert az egész családnak nagy kedvence. Nem igényel nagy szakácstudományt, de mégis levehetitek vele a lábáról a családot. Én általában valami tartalmas leveshez, második fogásnak szoktam készíteni. Majdnem olyan mint egy hatalmas szelet süti. A zsemlék belseje a benne lévő mazsolás tölteléktől és a mártogatáshoz használt tejtől szinte krémes, a külseje ropogós. És a benne lévő túrós töltelék sem utolsó.
    Egyszer egy kedves barátnőm, aki korábban nem evett még ilyen nyalánkságot, azt mondta olyan mint egy finom kelt rétes. Jót nevettem rajta, hiszen soha eszembe nem jutott volna, hogy egy zsemlét a réteshez hasonlítsak, akár ízben is, mert formában aztán tényleg nagyon messze vannak egymástól. Érdekes,  ha azóta készítem mindig eszembe jut a rétes.
     
     
    Hozzávalók:
    10 db zsemle
    50 dkg túró
    reszelt citromhéj
    1 csomag vaníliás cukor
    6 evőkanál cukor
    2 evőkanál tejföl
    2 egész tojás
    5 dkg mazsola
    Zsemlék mártogatáshoz
    6 -7 dl tej
    1 csomag vaníliás cukor
    Tetejére
    3 evőkanál tejföl
    1 evőkanál cukor
     
     

    A zsemlék tetejét levágjuk, a belsejüket kiszedjük, úgy, hogy a külső héja ne sérüljön. 
    Elkészítjük a tölteléket: a túrót villával összetörjük, hozzákeverjük a tojásokat, a citrom héjat, a vaníliás  cukort és a tejfölt, majd a zsemlék apró darabkákra tépkedett  belsejét, és a mazsolát. 
    Egy tepsit alaposan kikenünk margarinnal. A tejbe belekeverjük a vaníliás cukrot és belemártjuk a zsemléket. Mindegyik zsemle belsejébe teszünk 2-2 kanál tölteléket. Rátesszük a tejbe mártott "kalapokat" is, és mindegyiket megkenjük a  cukros tejföllel.
    170 fokosra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.
     
     
    Ha egy kicsit jobban ráértek, akkor a tojásfehérjét verjétek habbá, és úgy tegyétek a töltelékbe, sokkal légiesebb lesz tőle. Én most eléggé késésben voltam a vacsorával, ezért csak az egész tojásokat kevertem a túróhoz. A töltelékbe természetesen ízlés szerint lehet növeli vagy csökkenteni a cukor mennyiségét.
    A zsemlék áztatásánál nagyon vigyázzatok, hogy ne ázzanak szét, inkább csak a külsejét mártsátok bele. A töltést célszerű úgy végezni, hogy 1-1 zsemlét tejbe mártjuk, tepsibe tesszük, bele teszünk 1 kanál tölteléket. Amikor az összes zsemle tepsiben van, a maradék tölteléket is belekanalazzuk. Ekkor a tetőket is belemártjuk a tejbe és a zsemlékre helyezzük. Ha így készítjük nem löttyednek össze a zsemlék. A mártogatáshoz használt tej mennyisége a zsemle vastagságától, állagától függően több is lehet.
     
     
    Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket ez a nagyon egyszerű és laktató finomság.
     

     
     

    2016. november 21., hétfő

    Szezámmagos csirke

    Szeretem ezt az ételt, mert az édes, a sós, a csípős egyszerre van benne jelen. A ragacsos mázon lévő pirított szezámmagról nem is beszélve. Csoda finom étel. Sok-sok évvel ezelőtt, első kóstolásra szerelem lett részemről. Sokáig csak kínai büfében ettem ezt a finomságot, aztán elkezdtem kutatni a receptje után. Többféle receptet kipróbáltam amíg rátaláltam arra a receptre, amely nekem a legjobban ízlik. Ennek a bundája a keményítőtől finoman ropogós. A máz kellően sűrű, nem folyik le a húsról. és az íze is nagyszerű. És ezeken felül amit még szeretek ebben a receptben, hogy gyorsan elkészül.
     
     
    Hozzávalók:
    1 nagyobb csirkemell (kb. 60 dkg)
    bors
    1 teáskanál étkezési keményítő
    Bundához
    6 evőkanál liszt
    3 evőkanál étkezési keményítő
    1 tojás
    1 evőkanál étolaj
    1 mokkáskanál sütőpor
    2-3 evőkanál víz
    Máz
    3 kanál méz
    3 kanál cukor
    4 kanál ketchup
    ízlés szerint balzsamecet
    ízlés szerint chilipor vagy erőspaprika krém
    5-6 evőkanál szezámmag
     
     
    A húst nagyobb kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az étkezési keményítővel és félre tesszük, amíg elkészítjük a bundát és a szószt.
    Először a szószt készítjük el: a mézet a cukorral összekeverjük, és egy kicsit karamellizáljuk, ekkor hozzáadjuk a ketchupot, az erőspaprikát, a balzsamecetet és összeforraljuk. A szezámmagot serpenyőben zsemleszínűre pirítjuk.
    A bundához a tojást elhabarjuk, hozzáadjuk a sót, a lisztet, a keményítőt, a sütőport és simára keverjük. Hozzáadjuk az étolajat és a vizet. A tésztának olyannak kell lennie, mint a nagyon sűrű palacsintatészta. Ha nagyon sűrű a tészta tegyünk hozzá még 1-2 kanál vizet.
    A tésztába beleforgatjuk a hús darabokat, és wokkban, felforrósított olajban megsütjük.
    Papírtörlőre - vagy csepegtető rácsra - szedjük a megsült húsdarabokat.
    Az eredeti recept szerint a kész húsokat a meleg mázba forgatjuk és alaposan megszórjuk  pirított szezámmaggal.
    Párolt tojásos rizzsel tálaljuk.
     
     
    Ha a szószhoz erőspaprika krémet használunk, akkor az ne legyen sós és balzsam ecet helyett sima ecetet is használhatunk. Én nem szoktam a mázba bele forgatni a húst mert nálunk van aki kevesebb mázzal szereti, így mindenki annyi szószt és szezámmagot tesz rá, amennyit szeretne.

    2016. november 19., szombat

    Macskaszem

    Ugye mondtam már, hogy a diós sütik a kedvenceim, ezért egy újabb diós-habos finomsággal készültem. Érdekes, hogy gyerekkoromban nem igazán szerettem ezt a sütit, mert a tésztáját nem találtam elég édesnek. Mára viszont pont emiatt szeretem. A tésztája egyáltalán nem édes, de ezt ellensúlyozza a közepében húzódó diós hab. A habot szegélyező meggy pedig finoman savanykás, így teljes az ízek harmóniája. Bevallom sokáig halogattam ennek a sütinek az elkészítését, mert a kinézete alapján bonyolultnak gondoltam. Aztán amikor első alkalommal elkészítettem, ez a félelmem azonnal eltűnt, egyáltalán nem volt bonyolult az elkészítése. Azóta rendszeresen szerepel nálunk a süti repertoárban. Semmi extra összetevő, csak liszt, élesztő, dióshab és meggy, mégis nagyon finom és mutatós süti készíthető belőle. Hamarosan itt a karácsony, remélem sok olvasóm karácsonyi asztalán szerepelni fog ez a sütemény.
     
     
    Hozzávalók:
    Tésztához
    1 dl tej
    3 dkg élesztő
    1 mokkáskanál cukor
    30 dkg liszt
    4 tojássárgája
    14 dkg margarin
    csipetnyi só
    Hab és töltelék
    4 tojásfehérje
    20 dkg kristálycukor
    20 dkg dió
    2-3 evőkanál zsemlemorzsa
    fejtett meggybefőtt vagy friss meggy
    1 felvert tojás a tészta lekenéséhez
     
     
    Langyos tejben elkeverjük a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, elmorzsoljuk benne a margarint, beletesszük a csipetnyi sót, a tojássárgáját és a felfuttatott élesztőt. Szép sima tésztát gyúrunk belőle és 3 részre osztjuk. Az első tésztát vékony lappá nyújtjuk, a szélét megszórjuk zsemlemorzsával, kristálycukorral és kirakjuk meggyel. A tészta két oldalát feltekerjük úgy, hogy a két tekercs között 1,5-2 ujjnyi hézag legyen. Ebbe a részbe tesszük bele a habot, amelyhez habbá verjük a 4 tojásfehérjét, hozzáadjuk a cukrot, majd a diót.
    A tésztát óvatosan sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és lekenjük tojással. A többi lappal is ugyanígy járunk el.
    160 fokosra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.
    A tészta lapokat akkorára nyújtjuk, amekkora tepsiben sütni fogjuk. A habot kanállal is a tésztára lehet halmozni, de habzsákból, vagy nylon zacskóból - amelynek levágjuk a sarkát - sokkal egyszerűbb rátenni. Az első süti próbálkozásom során egy probléma akadt a sütivel, hogy a tekercsek kicsit megrepedtek. Azóta sikerült orvosolni ezt a problémát azzal, hogy miután lekentem a tésztát tojással, hústűvel néhány helyen megszúrom a meggyes részt, így távozni tud a sütés közben keletkezett gőz.