2018. július 29., vasárnap

Habos gyümölcs lepény

A nyárban az a legjobb, hogy folyamatosan érnek a gyümölcsök. Imádom valamennyit, ezért most egy olyan sütit készítettem, mely tele van gyümölccsel, és nem is egy fajtával, hanem annyival, amennyit éppen itthon találtam. Tettem bele egrest, szedret, szilvát, sárga és őszibarackot. De a gyümölcsök kombinációjának a csak a kedvünk, illetve az itthon található gyümölcsök fajtája szab határt. Szerintem minél több, és egymással harmonizáló gyümölcsből készítjük, annál finomabb. És nem csak az íze az ami elvarázsolja az embert, hanem a látványa is. A sok színes gyümölcs, és a tetején lévő ropogós habrács szemet gyönyörködtető, és nassolásra csábító.


Hozzávalók:
Tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg vaj
4 tojássárgája
1 dl tej
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
Rakományhoz:
1 kg gyümölcs
Habhoz:
4 tojásfehérje
15 dkg kristálycukor
csipet só
 
 
A langyos tejben  elkeverjük a cukrot és felfuttatjuk az élesztőt. A megkelt élesztőt a liszthez öntjük, majd a lágy vajat és a tojások sárgáját is hozzátesszük, és alaposan kidolgozzuk a tésztát. A lágy tésztát, 22x33 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és kb. 30 percig meleg helyen kelesztjük.
A sütőt 160 fokra előmelegítjük, és félig megsütjük a tésztát. Az elősütött tésztára ráterítjük a megmosott, lecsepegtetett, esetleg feldarabolt gyümölcsöket, és berácsozzuk a habbal. A habhoz a tojások fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd kis adagokban hozzákeverjük a cukrot. Addig keverjük, amíg szép fényes és nagyon kemény habot kapunk. Ekkor habzsákba töltjük a habot és berácsozzuk a sütemény tetejét. Visszatesszük a sütőbe és 140 fokon nem sütjük, inkább szárítjuk a habot.


Amikor kihűlt a tészta, egyforma kockákra vágjuk.


Jó sütést és jó étvágyat kívánok!
 
 
 
 
 
 

2018. július 24., kedd

Szilvás gombóc

Végre érik a szilva, itt az ideje a szilvásgombóc készítésnek.
A szilvásgombóc olyan étel, amelyet vagy szombaton, vagy szabadság ideje alatt készítek.
Kis adagot nem lehet belőle készíteni, mert az a jó étvágyú családomnak a fél fogára sem lenne elég. Ezért általában szabadnapokra időzítem a gombóc főzést.
Persze munka után is neki lehet fogna a gombócoknak, de ilyenkor inkább a gyorsabb fogások elkészítésére törekszem. Készen kapható gombócot is lehet főzni, ha már végképp nem bírunk a gombóc iránti vágyunknak parancsolni, de az - még ha az a legjobb fajta is - nem közelíti meg a finom házilag készített szilvás gombócot. Úgyhogy én továbbra is maradok az anyukámtól tanult recept alapján készített gombócnál.
 
 
Hozzávalók:
1 kg főtt krumpli
30 dkg liszt
1 evőkanál zsír
1 tojás
Töltelékhez
20-25 szem szilva
fahéjas cukor
A tetejére
10 dkg zsemlemorzsa 
 
A krumplit enyhén sós vízben megfőzzük, majd krumplinyomón áttörjük és  kihűtjük. Amikor már teljesen kihűlt hozzáadjuk a lisztet, a zsírt és a tojást. A simára gyúrt tésztát alaposan lisztezett deszkán fél cm vastagra nyújtjuk, és kb. 7x7 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyik közepébe teszünk 1-1 szem szilvát, amelynek a közepébe teszünk 1-1 mokkáskanál fahéjas cukrot, majd a tészták sarkát összefogjuk és a két tenyerünk között gombócokat formázunk belőle.
Lobogóan forró vízben kifőzzük a gombócokat. Egyszerre 5-7 gombócnál többet ne tegyünk a vízbe és csak addig főzzük amíg a tészta fel nem jön a víz tetejére.
A zsemlemorzsát serpenyőben megpirítjuk és az alaposan leöblített, majd lecsepegtetett gombócokat beleforgatjuk a morzsába.
 
Én nem szoktam zsiradékot tenni a morzsa alá, teflon serpenyőben anélkül is nagyon szépen megpirul.
A szilva szezon elmúltával sem kell  majd lemondanunk erről a csodás ételről, hiszen fagyasztott szilvából is elkészíthetjük. Én ilyen esetben nem olvasztom fel előre a szilvát, fagyosan teszem bele a gombócba, főzés közben teljesen felolvad és olyan mintha friss szilvából készítettem volna.
 
Jó főzést és jó étvágyat kívánok hozzá!
 
 

2018. július 18., szerda

Kevert málnás süti

A mai ebéd összeállítás egy kicsit félre sikerült.  Tejfölös gombaleves után, kelkáposzta főzeléket készítettem fasírttal. Ennek a furcsa összeállításnak ellensúlyozásaként sütöttem  egy kevert málnás sütit. Annyira jól sikerült a süti, hogy  senkinek fel sem tűnt, az előtte lévő tejfölös-tejes összeállítás. A tésztája kellemesen szaftos, a benne lévő joghurttól, és gyümölcstől. A málna, a citromhéj és  fahéj, pedig csodás zamatot adott a tésztának.
 
 
Hozzávalók:
3 tojás
24 dkg cukor
2 kicsi pohár natúr joghurt
0,75 ml étolaj
35 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 mokkáskanál fahéj
1 citrom reszelt héja és leve
15 dkg málna
 
 
A tojássárgáját, a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a joghurtot, a citromlét és az étolajat. A liszthez hozzákeverjük a sütőport, a fahéjat, a citrom reszelt héját, és kis adagokban a tojásos masszához szitáljuk. Legvégül óvatos mozdulatokkal hozzáforgatjuk a tojások fehérjéből vert habot.
 
 
Egy közepes méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral és belesimítjuk a tésztát. A tészta tetejére szórjuk a málna szemeket, és 160 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.
Ha kihűlt ízlés szerint megszórhatjuk fahéjas porcukorra és tetszőleges formára vágjuk.
 

 
Jó étvágyat kívánok ehhez az egyszerű, de nagyszerű süteményhez!



 

2018. július 16., hétfő

Habos málnás sütemény


Már nincs annyi málna a kertünkben, mint 2-3 hete, de még egy habos málnás süteményre valót sikerült összeszedni. Az eredeti recept - amelyet még a nagymamám süteményes könyvéből néztem ki - meggyel készült. A meggyfákon már egy szem meggy sincs, málna viszont még akad. Gondoltam kipróbálom vele. És örülök, hogy kipróbáltam, mert finomabb lett, mint meggyel. Sokkal zamatosabb. Ettől függetlenül, ezután is elfogom meggyel is készíteni, mert azért azzal is nagyon ízletes. És meggybefőtt, valamint fagyasztott meggy bőven akad a kamrában.

 
Hozzávalók:
Tésztához:
30 dkg liszt
8 dkg dió
8 dkg porcukor
15 dkg margarin
3 tojássárgája
1 csomag sütőpor
csipet só
Rakományhoz:
3-4 evőkanál málnalekvár
50 dkg málna
Habhoz:
3 tojásfehérje
15 dkg porcukor

 
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle.

 
Egy 22x33 cm-es tepsit kikenünk margarinnal és beletesszük a kinyújtott tésztát, majd 160 fokra melegített sütőben félig megsütjük.
Ekkor kivesszük a sütőből a tésztát, megkenjük lekvárral és rászórjuk a málnát.
A tojásfehérjéből, csipetnyi sóval keményhabot verünk, és apró részletekbe hozzákeverjük a cukrot. Addig verjük a habot, amíg szép fényes nem lesz.
A habot a málna tetejére simítjuk és 150 fokon készre sütjük a tésztát, jobban mondva megszárítjuk a habot.


Ha más gyümölccsel készítjük a sütit, akkor olyan lekvárt használjuk hozzá, ami harmonizál az adott gyümölccsel.
Nagyon jó étvágyat kívánok, ehhez a finom süteményhez!


 
 



 

2018. július 11., szerda

Zellerkrémleves

Különös kapcsolatom van a zellerrel. Nem nagyon szeretem, de van két étel, aminek fontos, mondhatni elmaradhatatlan alkotó eleme a zeller, és mégis a kedvenceim közé tartoznak. Az egyik a vadasmártás, a másik a zellerkrémleves. Ezeket ugyanis imádom. Vasárnap el is készítettem a zellerkrémlevest, mert a piacon gyönyörű zellerek kínálták magukat. Általában csak a gumót szoktam felhasználni a leveshez, de most kipróbáltam úgy, hogy 1-2 zellerszálat is főztem bele.
Így a színe  kicsit halványzöld lett, és az íze is sokkal karakteresebb, mint anélkül.
 

 
Hozzávalók:
1 nagyobb zeller gumó
1-2 szál zeller zöldje
2 közepes krumpli
5 dkg vaj
1 csapott evőkanál liszt
fél mokkáskanál fehérbors
ízlés szerint só
2 dl tejszín
 
 
A zeller gumót és a krumplit meghámozzuk, és apró kockára vágjuk.  A zeller szárakat és a leveleket is felaprítjuk és a felaprított gumóval együtt a felolvasztott vajban megdinszteljük. Ízesítjük sóval és őrölt fehérborssal. Amikor már kellően puhák a zöldségek meghintjük a liszttel és felengedjük kevés vízzel. Teljesen puhára főzzük a zöldségeket és botmixerrel pürésítjük, majd annyi vizet öntünk hozzá, amennyi levest szeretnénk. Összeforraljuk, ha szükséges utána ízesítünk és hozzákeverünk 2 dl tejszínt.
 
 
Reszelt sajttal, pirított kifli karikákkal vagy kenyér kockákkal tálaljuk. Bármilyen sajttal nagyon finom, de különösen finom íze lesz a parmezántól.
Krumpli és zellerszár nélkül is készíthetitek, úgy is nagyon finom.
 
 
Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!
 

2018. július 10., kedd

Málnás túrós kocka

Nem túl édes, nem túl savanyú, pontosan olyan, ami a melegben jólesik. Kellemes nyári sütemény, puha piskótával, zamatos málnával, és könnyű túrókrémmel.
 
 
Csábítanak azok a sütemények, amelyektől nem ragad össze az ember szája. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkózom a cukortól, csak igyekszem óvatosan bánni vele. Nem állítom, hogy fogyókúrás ez a süti, mert azért van benne cukor rendesen, viszont a túró és a málna frissessége üde süteménnyé varázsolja.
 
 
Hozzávalók:
Piskótához:
4 tojás
15 dkg cukor
15 dkg liszt
6 evőkanál víz
1 mokkáskanál sütőpor
csipet só
Töltelékhez:
3-4 evőkanál málnalekvár
5 dkg étcsokoládé
50 dkg túró
5 dkg porcukor (de ez ízlés szerint növelhető, vagy akár el is hagyható)
1 csomag vaníliáscukor
5 dl Hulala hab
25-30 dkg málna
 
 
Először a piskótát készítjük el. A tojások sárgáját a kristálycukorral fehéredésig keverjük, majd beleöntjük a vizet és addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem olvad. Ekkor hozzáadjuk a tojás fehérjéből vert habot, majd laza mozdulatokkal beleforgatjuk a sütőporral és csipet sóval elkevert, átszitált lisztet.
Sütőpapírral bélelt, 22x33 cm-es tepsiben, 160 fokra felfűtött sütőben megsütjük.
Amíg hűl a piskóta, áttörjük a túrót, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliáscukrot. A Hulalából kemény habot verünk, és kis részletekbe a túróhoz keverjük.
A kihűlt piskótát megkenjük a málnalekvárral, és rácsorgatjuk a felolvasztott étcsokit. A málnát a lekváros-csoki tetejére tesszük és rákenjük a túrókrémet.
A tetejét ízlésszerint díszítjük, olvasztott csokival, habrózsákkal és málnával.
 
 
Nagyon finom mutatós sütemény.
Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!



2018. július 9., hétfő

Sajtos cukkini vagy töktócsni

Végre tele a kert zsenge cukkinival, tökkel és kaporral. Ezeket a zsenge zöldségeket millió módon el lehet készíteni, rántva, töltve, rakottasnak, párolva, főzeléknek, lecsónak.....  Most tócsnit készítettem cukkiniból, de ha zsenge főzőtök kerül a kezünk ügyébe abból is elkészíthetjük. Ha nagyon zsengék a zöldségek akkor a magokkal és a héjával együtt reszelhetjük le. Ha egy kicsit nagyobb zöldségből készítjük a tócsnit, amelynek már vannak magjai, akkor azt kaparjuk ki, és a kemény héjat is hámozzuk meg.
Ha finom, laktató, olcsó és egészséges étellel szeretnétek kényeztetni a családotokat, akkor itt az ideje, hogy neki lássatok az elkészítésének. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekeknek is ízlik majd. Rizzsel, krumplival, vagy csak úgy magába, majonézzel, vagy kapros tejföllel csuda finom ebédre, vacsorára, vagy csak úgy nassolásnak.
Tudom, hogy sokaknak ellenérzése van a cukkiniból vagy tökből készült ételekkel szemben. Nekem is van ilyen ismerősöm, és egy kis csellel vele is megkóstoltattam a frissen sült tócsnit. Azt mondtam neki, hogy sajtos zöldség ropogóst készítettem.....és  nem is hazudtam, hiszen valóban az.  Persze utána elmondtam neki, hogy mit evett, és el volt ragadtatva, hogy milyen finom. Állítólag, azóta már el is késztette a családjának.
 
 
Hozzávalók:
 50 dkg reszelt cukkini vagy tök
10 dkg reszelt sajt
2 tojás
5-6 evőkanál liszt
kis csokor kapor
fehérbors

 
A cukkinit - ha szükséges meghámozzuk és kikaparjuk a magokat - lereszeljük, és kicsit megsózzuk. Rövid idő után kicsavarjuk. Hozzákeverjük a tojást, a reszelt sajtot és összekeverjük. A lisztet is hozzáadjuk, ízesítjük kevés fehérborssal, kaporral, és ha szükséges sóval. Jól összedolgozzuk. Serpenyőben kevés zsiradékot forrósítunk és evőkanállal segítségével kis halmokat teszünk a serpenyőbe. Kissé ellapogatjuk a halmocskákat és pirosra sütjük mind a két oldalukat.



Tapasztalatom szerint cukkiniból lágyabb lesz a tócsni, de ez az élvezeti értékén semmit nem változtat. 
Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!