2018. december 8., szombat

Mogyorós korong

Ennél egyszerűbb süteményt még soha nem készítettem. Annyira könnyű az elkészítése, hogy kezdő cukrász palántáknak is  garantált sikerélményt hoz. Ez tipikusan olyan süti, amelyet kis gyerekekkel együtt is érdemes elkészíteni. Csak össze kell gyúrni a tésztát, kiszúrni a köröket és mehet is a sütőbe. A tésztája finom, és omlós, úgyhogy csak arra kell ügyelnünk, hogy ne csipegessük el még díszítés előtt.
Annak idején, amikor elkezdtem ezt a sütit sütni, még nem is mogyorókrémmel díszítettem, hanem csokikrémmel. Bármilyen krémet választotok díszítésnek, nem fogtok csalódni.
 
 
Hozzávalók:
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
10 dkg porcukor
1 csipet só
5 dkg darált mogyoró
1 tojás
15 dkg margarin
csipetnyi só
mogyorókrém

 
A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a margarint és jól összegyúrjuk.
A tésztát lisztezett deszkán 3-4mm vastagra nyújtjuk, és korongokat szúrunk ki belőle.

 
A kekszeket sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük, és 160 fokos sütőben világosra sütjük.
Amikor kihűltek a kekszek, csillagcsöves tortadíszítővel mindegyik tetejére mogyorókrémből kis rózsákat nyomunk.
Még csinosabbak lesznek a keszkek ha a krém tetejére szórunk egy kevés dekorcukrot.

 
Jó sütést kívánok!

2018. december 7., péntek

Huszárcsók

A most elkészített sütemény kisebb vihart kavart az ismerőseim körében, mert volt aki megesküdött, hogy ez a Huszárcsók, a másik tábor viszont Boszorkánypogácsaként ismerte. Abban viszont mind két tábor egyet értett, hogy az omlós tésztából készült sütik igazi szépségek, bármelyik ünnepi asztal díszei lehetnek.
A kis csókocskák készülhetnek sima tésztából, de sokkal finomabb, ha dióba forgatjuk. A pörkölt dió csodás ízt ad neki. Ezen kívül rengeteg variáció létezik, diós, mogyorós, mandulás, tölthetjük mogyorókrémmel, lekvárral, aszalt gyümölccsel. Csak a fantáziánkat kell beindítani.
Próbáltam utána járni, hogy végül is, mi az eredeti neve ennek a sütinek, de konkrétumot nem találtam sehol. Ami biztos, hogy Magyarországon - bármilyen néven is ismerik: csók, pogácsa, puszedli - a XX. század elején vált az advent, illetve a karácsony egyik legnépszerűbb süteményévé.
 
 
Hozzávalók:
45 dkg liszt
15 dkg porcukor
30 dkg margarin
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
2 evőkanál rum
15 dkg durvára vágott dió
   lekvár
 
 
A margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzágyúrjuk a lisztet, a sütőport, a tojások sárgáját, a rumot és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. A tésztát legalább 30 percig hideg helyen pihentetjük.
 
 
A tésztából kisebb, diónyi golyókat formázunk. A diót apró darabosra vágjuk, a tojásfehérjét kissé felverjük. A tészta golyókat megmártjuk a tojásfehérjébe, majd a dióba. Tepsibe tesszük és fakanál nyelével mélyedést nyomunk a tésztagolyók közepébe. Hagyjunk közöttük kellő távolságot, mert sülés közben megnőnek.
170 fokra előmelegített sütőben szép aranysárgára sütjük a süteményt. Vigyázzunk, hogy ne égessük meg a tésztát, mert a dió megkeseredik.
Amikor kihűltek a kis gombócok, a mélyedésekbe lekvárt teszünk.
Amikor félig megsültek a sütik, a fakanál nyelével célszerű ismét megnyomni a tészták közepét, hogy jól meg tudjuk tölteni lekvárral.
 
 
Nagyon jó étvágyat kívánok ehhez a finom süteményhez!

2018. december 6., csütörtök

Marcipános tallér

Amikor néhány éve rátaláltam erre a receptre, amint megláttam azonnal tudtam, hogy ez lesz az egyik kedvenc aprósüteményem.  Már a látványa is lenyűgözött, mondhatnám szerelem volt első látásra. Első pillantásra azt hittem, hogy ét, és fehér csoki van a süti tetején, de amikor elolvastam a receptet láttam, hogy ez több mint egy csokis linzer. Az étcsoki alatt ugyanis vékony réteg marcipán és lekvár található. Hihetetlen, hogy milyen harmóniát alkotnak az ízek ebben a falatnyi sütiben.

Hozzávalók:
25 dkg liszt
5 dkg darált mandula
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
fél csomag sütőpor
csipet só
15 dkg vaj
1 tojássárgája
Tetejére:
 lekvár
20 dkg marcipán
5 dkg étcsoki


A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját és a vajat. Rugalmas tésztát készítünk belőle. A tésztát 3-4 mm vastagra nyújtjuk és kb. 4 cm-es korongokat szúrunk ki belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 160 fokra előmelegített sütőben szép világosra sütjük.
A marcipánt átgyúrjuk, és porcukrozott deszkán vékonyra nyújtjuk. Ugyanakkora korongokat szúrunk ki, mint a linzerek.
Amikor kihűlt a tészta vékonyan megkenjük lekvárral és mindegyik tetejét befedjük 1-1 marcipán koronggal.
A csokit felolvasztjuk és ecsettel bekenjük a marcipános korongok egyik felét.


Jó étvágyat kívánok hozzá!


2018. december 5., szerda

Vaníliás kifli

Gyerekkoromban, a nagymamám minden karácsonyra elkészítette a vaníliás kiflit. Aztán kiderült, hogy anyukám allergiás a vaníliára, ezért jó időre száműzetésre került a konyhából minden valníliás süti. De mostanában már sütöm a vaníliás finomságokat, mert bőven készül olyan sütemény is, amiből Anyu is ehet. A Mama féle vaníliás kifli receptje az hosszú évek alatt elkallódott, de szerencsére sikerült a tökéletes vaníliás kifli receptjét megszereznem. Most ezt a receptet osztom meg veletek.
 
 
Hozzávalók:
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
8 dkg dió
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor 
1 csipet só
20 dkg vaj
1 tojás
Szóráshoz:
vaníliás porcukor


A lisztet összekeverjük a porcukorral, a dióval, a sütőporra, a vaníliás cukorra és egy csipet sóval. A lisztes keverékbe morzsoljuk el a vajat, majd üssük bele tojást, és gyúrjunk belőle rugalmas tésztát. 
Lisztezett deszkán nyújtsuk kb. 5 mm vastagra, és pogácsa szaggató segítségével vágjunk ki belőle kifli formákat.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, 160 fokos sütőben halványra sütjük. 


Vigyázzunk a sütéssel, mert gyorsan sül! Még forrón forgassuk meg vaníliás porcukorba.
Hihetetlenül omlós és finom.
Jó sütést kívánok!

2018. december 4., kedd

Lekváros ravioli

Hétvégén elkezdtem az adventi sütögetést. Szeretem ezt az időszakot, olyan békés, meghitt, és illatos. Vanília, fahéj, ánizs, pirított dió illatával telik meg a sütiktől a lakás. Bevallom, nehezen tudok határt szabni a karácsonyra készítendő sütik mennyiségének. Az idén azonban megfogadtam, hogy nem esek túlzásba sem főzés, sem sütés terén. Ígéretemhez híven, itt az első, idei karácsonyi süti recept, amely jól záródó dobozban biztos, hogy el áll karácsonyig. Persze csak akkor, ha addig rá nem járnak a családtagok, mert ennek a lekváros, omlós sütinek elég nehéz ellenállni.
 
 
Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 tojás
27 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 evőkanál tejföl
fél citrom reszelt héja
2 evőkanál rum
csipetnyi só
Töltetlék:
lekvár
Korongok lekenéséhez:
1 tojás
 
 
A lisztet elvegyítjük a poruckorral, a sóval, a sütőporral, a citromhéjjal, és elmorzsoljuk benne a margarint. Beletesszük a tojást, a tejfölt, a rumot és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. 2 mm vastagságúra kinyújtjuk és 6 cm-es köröket vágunk ki belőle. Minden második korong közepét "+" alakba bevágjuk.
 
 
A korongokat megkenjük kissé felvert tojásfehérjével, és mindegyik közepébe teszünk 1-1 kis halom kemény lekvárt, és befedjük a bemetszett tészta korongokkal. Kissé kézzel, majd a korongoktól egy kicsivel kisebb pohárral összenyomjuk a két tésztakorongot.
 
 
A tojássárgáját kevés tejjel elkeverjük, és megkenjük vele a sütik tetejét.
 
 
170 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
 
 
Jó sütést kívánok, ehhez a nem csak finom, de igazán szép sütihez!
 

2018. december 1., szombat

Mustáros szűzpecsenye

Imádok a konyhában pepecselni, de van, amikor a gyors ételeket részesítem előnyben. Ilyen időszak a  karácsonyi készülődés is, hiszen az ajándékvásárlás, takarítás, lakásszépítés, sütés közepette előnyben részesítem a gyorsan elkészíthető, mégis finom ételeket. Ebbe a kategóriába tartozik a Mustáros szűzpecsenye is. Aránylag gyorsan elkészül és nagyon finom. 


Hozzávalók:
1 nagyobb szűzpecsenye
3-4 evőkanál mustár
2 gerezd fokhagyma
1 póréhagyma
bors
3 dl tejszín
1 teáskanál liszt
olaj


A szűzpecsenyét ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és kézzel megütögetjük. Klopfolni nem szabad, mert annyira laza a hús szerkezete, hogy azzal csak szétvernénk. A kissé kilapított szeleteket megsózzuk, megszórjuk frissen őrölt borssal és megkenjük mustárral. 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy átjárják a fűszerek. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és a húsérméknek mind a két oldalát néhány perc alatt megsütjük. De vigyázzunk, hogy sütés közben ne száradjon ki.
A visszamaradt olajban megpirítjuk a vékonyra szeletelt póréhagymát. Amikor összeesett a hagyma hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Ízesítjük sóval, borssal és  mustárral, beleszórunk 1 teáskanál lisztet, majd felöntjük tejszínnel. A hagymás mártást összeforraljuk, ha szükséges utána ízesítünk. Az elősütött húsokat beletesszük a mártásba és éppen csak összeforraljuk. Rizzsel vagy tésztával kínáljuk.


Jó étvágyat kívánok!

2018. november 25., vasárnap

Máglyarakás

A hétvégén kicsit elszámoltam magam kifli ügyileg, és összegyűlt itthon néhány kifli. Tudom, hogy másnap már nem szívesen eszi meg senki, ezért szombaton délután még vettem hozzá néhány darabot, hogy másnap el tudjam készíteni a máglyarakást. Van, aki kalácsból készíti, de abból nálunk nem szokott annyi maradni, hogy ilyen finomság készüljön belőle. Nem szoktam ételt kidobni, csak ha már tényleg menthetetlen, így voltam a kiflikkel is. Ezek a maradék kiflik még a máglyarakáshoz tökéletesek, lettek másnapra. Sőt az igazat megvallva csak ezek a szikkadt kiflik jók erre a célra.
Ez a "sütemény" is azt bizonyítja, hogy egy finom ételhez nem kellenek drága alapanyagok, inkább egy kis ötlet és sok-sok szeretet!
Tudjátok, hogy miért máglyarakás a máglyarakás? Állítólag a tetején lévő habtól, mert olyan a színe mint  a parázsé, és ha szép tüskésre igazítjuk a habot, akkor az hasonlít a rőzséből rakott máglyára. Hát az én sütimen nem tüskés a hab, de ettől ez még máglyarakás.

 
 
Hozzávalók:
10 kifli (szikkadt)
6 tojás
6 evőkanál cukor
1 liter tej
1 citrom reszelt héja
20 dkg darált dió
10 dkg mazsola
4 evőkanál baracklekvár
3 alma
 

A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját 6 evőkanál cukorral habosra keverjük, és hozzákeverjük a tejet. A szikkadt kifliket fél cm vastagra vágjuk, egy nagy tálba tesszük, meglocsoljuk a tojásos tejes keverékkel, megszórjuk a reszelt citromhéjjal és a maradék cukorral ízesített darált dióval. Közé szórjuk a mazsolát, és az egészet egy nagyobb, vajjal kikent jénai edénybe tesszük. 170 fokos sütőben addig sütjük, amíg a teteje elkezd kicsit pirulni.  Közben a tojásfehérjéből kemény habot verünk, belekeverünk 4 evőkanál lekvárt. Az almát meghámozzuk, és vékony cikkekre vágjuk.


Az alma szeletekkel befedjük a kiflik tetejét, és a habot az alma tetejére kenjük. A sütő hőfokát 150 fokra mérsékeljük, és megszárítjuk  a habot.
 
 
Jó étvágyat kívánok ehhez a finomsághoz!

2018. november 23., péntek

Citromos zsályás csirke

A zsályát nagyon ritkán használjuk, pedig csodás az íze. Nagyon jól illik a szárnyas húsokhoz, és paradicsomos, olaszos ételekbe is igazán finom. Ezen kívül az egyik legrégebben használt gyógynövény, amelyből finom teát készíthetünk. Remek gyulladáscsökkentő, antioxidánsokban gazdag, nyugtatja az idegeket, javítja a koncentrációt és a memóriát. Csökkenti a bélpanaszokat.  A növény latin neve Salvia officianalis, aminek e jelentése "gyógyítani".  Úgyhogy együnk, igyunk sok zsályával készült ételt és teát. 
Én most egy könnyű csirkét készítettem, amelyet zsályával és citrommal ízesítettem. Remek páros lett. A zsálya kellemes aromát adott az ételnek, a citrom pedig csodásan omlóssá tette a húst.


Hozzávalók:
3 egész csirkecomb
1 csirkemell
fél citrom leve
3-4 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
10-12 zsálya levél
csipet fehér bors



Először elkészítjük a pácot, amelyhez összekeverjük az olívaolajat a fél citrom levével, a zúzott fokhagymával, a borssal, a sóval és 5-6 levél apróra vágott zsályával. Jól záródó edénybe tesszük a húsokat, és bekenjük a citromos páccal, majd néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. 
Egy tűzálló edénybe tesszük a bepácolt húsokat, a tetejére szórunk még néhány egész zsálya levelet. 
Lefedjük az edény alufóliával és 160 fokos sütőben puhára pároljuk a húst. Amikor megpuhult, levesszük róla a fóliát és pirosra sütjük a húsok tetejét.



Most burgonyapürével tálaltam, de rizzsel is nagyon finom.



  Jó étvágyat kívánok hozzá!

2018. november 21., szerda

Tejfölös palacsinta vanlíliás és csokis krémmel töltve

Már napok óta kívántam a palacsintát. De a végső lökés az volt, amikor rátaláltam, jobban mondva hallottam a tejfölös palacsintáról. Olyan sok dicséretet hallottam róla, hogy mennyire puha, légiesen könnyű,finom, hogy eljött az ideje a palacsinta sütésnek.

 
És tényleg olyan finom lett, mint amilyennek mondták. Azt hiszem ezentúl, ez a palacsintatészta lesz az alapja minden palacsintás finomságnak, amit készíteni fogok.

 
Hozzávalók:
Palacsintához:
3 tojás
1 evőkanál cukor
1 kis pohár tejföl
csipet só
50 dkg liszt
kb. 4 dl tej
kb. 5 dl szódavíz
3 evőkanál étolaj
Vaníliakrémhez:
2 tojássárgája
2 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál liszt
1 csomag vaníliás cukor
3 dl tej
Csokikrémhez:
2 tojássárgája
2 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál liszt
5 dkg étcsoki
1 evőkanál holland kakaópor
3 dl tej

 
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot, a sót, a tejfölt, és simára keverjük. Hozzátesszük a lisztet, majd fokozatosan a tejet és a szódavizet. A tojásfehérjéből kemény habot verünk és óvatosan a tésztához keverjük. Legutoljára az olajat tesszük a  tésztához, és megsütjük a palacsintákat.
Elkészítjük a krémet, amelyhez a tojássárgáját habosra keverjük a cukorral. Amikor már kifehéredett a keverék, hozzáadjuk a lisztet és azzal is alaposan kikeverjük. A keverékhez hozzáadjuk a tej felét. A másik felét felforraljuk, kevergetés közben hozzácsorgatjuk a tojásos keveréket és sűrű krémet főzünk belőle.  Az alap mind a két krém esetében ugyan így készül. Vaníliás krém esetében hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a csoki krémnél, pedig a forró krémhez adjuk a csokit és az átszitált kakaóport, majd simára keverjük.
Amikor langyosra hűltek a krémek megtöltjük velük a palacsintákat, és a szokásos módon feltekerjük.


A receptbe leírt tej és a szódavíz mennyisége csak irányadó, nagymértékben függ a liszt minőségétől.
Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!


2018. november 20., kedd

Frankfurti leves

Ismét egy leves receptjét hoztam Nektek. 
Imádom a leveseket, és nincs ez másként a kelkáposztás Frankfurti levessel sem. A kelkáposztát sokan nem szeretik, köztük a fiam sem, de ezt a levest imádja. Amikor kicsi volt, azzal próbáltam rávenni a főzelék evésre, hogy a frankfurti leves ugyan olyan, mint a kelkáposzta főzelék, csak több a leve. Hát ezt a magyarázatot nem "kajálta be" már akkor sem, mert ugye ott van a frankfurti sertésszelet, vagy tokány, hát az sem hasonlít a főzelékhez. Úgyhogy a főzeléket azóta is  csak a férjem és én esszük, de a "bő lére engedett kelkáposzta főzeléket", vagyis a frankfurti levest a család minden tagja szívesen fogyasztja.
Odakint egész nap esik az eső, tipikus szottyos novemberi idő van, ezért valami test- és lélekmelegítő levest főztem mára. Szerintem este mindenki fog örülni egy jó meleg frankfurti levesnek.

 
Hozzávalók:
1 közepes fej kelkáposzta
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál majoránna
fél mokkáskanál őrölt kömény
fél mokkáskanál őrölt bors
2 evőkanál  liszt
 étolaj
fél mokkáskanál fűszerpaprika
1 pohár tejföl
4 pár virsli

 
A hagymát apró kockára vágjuk és kevés olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a nagyon apróra aprított fokhagymát, majd a laskára vágott kelkáposztát. Rászórjuk a majoránnát, az őrölt köményt, a borsot és kevés sót. Amikor összeesett a káposzta, felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk. Ízesítjük sóval, és lefedve puhára főzzük. 3 evőkanál olajon zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, rászórjuk a pirospaprikát és azonnal felöntjük kevés hideg vízzel, csomómentesre keverjük, és a leveshez öntjük. Összeforraljuk, hozzákeverjük az előzőleg karikára vágott, és kevés zsiradékon megpirított virslit. A tejfölt kevés forró levessel simára keverjük, és a leveshez öntjük.

 
Nagyon jó étvágyat kívánok ehhez a finom leveshez!



2018. november 19., hétfő

Sütőtökös almás muffin

Igazi őszi sütivel készültem ma. A zamatos alma és az édes sütőtök házasításából született muffinnal.


Be kell vallanom a sütőtök sokáig nem tartozott a kedvenceim közé. Kicsi lány koromban szívesen ettem, de egyszer csak ráuntam, és onnantól kezdve a világ minden kincséért sem kóstoltam meg. Talán az lehetett az oka, hogy besokalltam a sütőtöktől. Amit nem csodálok, hiszen öcsém - aki 9 évvel fiatalabb nálam, folyton sütőtök pürét evett. Egyszerűen imádta. Sokáig én is nyalakodtam az ő babakajájából, de egyszer csak elmúlt az imádat. Aztán, évtizedekig rá sem bírtam nézni, aztán egyszer, amikor megéreztem s sülő tök illatát ellenállhatatlannak éreztem, és azóta ismét a kedvenceim közé tartozik. Egyszerűen változnak az idők, változnak az ízlések....


Hozzávalók:
25 dkg sütőtök (sütve, tisztán mérve)
1 alma
10 dkg barnacukor
8 dkg vaj
2 tojás
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
0,5 dl tejszín
1 mokkáskanál fahéj
csipet gyömbér
csipet szerecsendió
csipet só


A kihűlt sült sütőtököt kikaparjuk a héjából és botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a vajat és a cukrot, és nagyon sima krémmé keverjük. Ekkor beleütjük a tojásokat, és tovább keverjük. Ezután beleöntjük a tejszínt, a lisztet, a sót és a fűszereket. Az egészet sima masszává keverjük. Legvégül hozzáreszeljük az almát, és összekeverjük a tésztával. 
A tésztát egyenletesen elosztjuk a muffin formákba, és 160 fokra előmelegített sütőben megsütjük.


Az almától és a sütőtöktől szaftos és puha lesz, a fűszerek pedig remek illatot adnak a kis sütiknek.


Jó sütést, majd jó étvágyat kívánok hozzá!


  

2018. november 16., péntek

Töltött cukkini karikák

A hét közepén két unokámmal, Zéténnyel és Zalánnal sétálgattam a kertben, és felfedeztem, hogy jó sok, egészen kicsi, zsenge kaporral van tele a kert. A hosszan tartó meleg ősz miatt egy csomó fűszernövényem, a kapor, a borsikafű, a bazsalikom kikelt. Reméltem, hogy még sokáig kitart a jó idő és sokáig tudom használni a friss fűszereket. Nyáron természetesen jó sokat szárítottam belőlük, de a friss az mégis más. Ennek tükrében vettem is két szép, zsenge, de nagyobbacska cukkinit és töltött cukkini karikákat készítettem belőle.
Igaz, hogy a nap még szépen süt, de már jócskán benne járunk az őszben, külön szerencse, hogy ma már szezonon kívül is hozzá lehet jutni a zsenge cukkinihoz vagy tökhöz. Úgyhogy bármikor el tudom készíteni ezt a friss ízekben gazdag ételt. De azért nyáron lesz az igazi, amikor nem szerencse kérdése, hogy kapok e friss cukkinit és kaprot, mert egyszerűen kisétálok a kertbe és leveszek egy-egy zsenge zöldséget, és egy csokor zöldfűszert.
 
 
Hozzávalók:
40 dkg darált csirkemell
1 kg zsenge, de vastagabb cukkini (2 db)
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál fűszerpaprika
1 teáskanál házi, sós darált paprika (vagy Édes Anna)
1 fehér paprika
1 paradicsom
12 dkg rizs
étolaj
1 kis pohár tejföl
2 dl tejszín
1 csokor kapor
 
 
Először elkészítjük a darált húsos pörköltet és a párolt rizst.
A hagymát apró kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük, rátesszük a zúzott fokhagymát, a fűszerpaprikát, a darált paprikát, az apró kockára vágott paprikát, és a paradicsomot. Összekeverjük a szaftot és rátesszük a darált húst, megsózzuk, és puhára főzzük a húst.
A rizst alaposan megmossuk és lecsepegtetjük. Olajat hevítünk, ráöntjük a rizst, és addig pirítjuk, amíg el kezd opálosodni. Ekkor felöntjük dupla mennyiségű, enyhén sós, forrásban lévő vízzel. Lassú tűzön, fedő alatt puhára főzzük a rizst.
 
 
A cukkinit kb. 5 cm-es karikákra vágjuk, a közepüket karalábé vájóval kivájjuk, úgy, hogy a hengerek alja ne sérüljön.
Egy pici sóval megszórjuk a cukkini kosárkák belsejét.
Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, és bele ültetjük a cukkini hengereket. 
A pörköltet összekeverjük a rizzsel és 1 evőkanál tejföllel. A keverékkel megtöltjük a cukkini hengereket. Mindegyik tetejére teszünk egy kevés tejfölt és reszelt sajtot.
A kivájt cukkini forgácsot a töltött cukkinik köré szórjuk. A tejfölt összekeverjük a tejszínnel, és az apróra vágott kaporral, kicsit megsózzuk és a cukkini darabokra öntjük.
 
 
A sütőedényt lefedjük alufóliával és 160 fokon, kb. 30 percig sütjük. Ekkor levesszük róla a fóliát és megpirítjuk a tetejét.
Ha jó étvágyú a család, a vele sült kapros, tejszínes cukkini mellé egy kis párolt rizst is kínáljuk. Tapasztalatból tudom, hogy a fiúknak kell hozzá valami köret. De tejföllel is tovább lehet fokozni az ízek kavalkádját.

 

 
Természetesen nem csak csirkehúsból lehet készíteni, de szerintem a zsenge cukkinihoz ez illik a legjobban.
Rizs tekintetében is szabad a vásár, de én a töltelékekhez mindig kerekszemű rizst használok, mert sokkal szaftosabb lesz vele az étel. A receptbe étolajat írtam, de bármilyen zsiradékkal lehet készíteni (zsír, kókuszolaj).
 
 
Jó főzést, majd jó étvágyat kívánok hozzá!