Köszöntő

Kedves Olvasóm!

Nagy szeretettel köszöntelek oldalamon. Már régen tervezem, hogy elkezdem a sütős - főzős blogot, de mindig volt valami, ami miatt nem tettem meg.....de most gyermekeim "segítségével"végre elkezdem.

A konyhai ténykedés nem fáradtság számomra, hanem igazi kikapcsolódás. Szívesen kísérletezek az új ízekkel, de a magyaros, házias ételek állnak a igazán közel a szívemhez.

Remélem tetszeni fognak a receptek, amelyek közül jó néhány igazi "családi kincs". Igyekszem minél több receptet közzétenni, hogy sokan találjatok kedvetekre süti-főzni valót.

Jó nézelődést kívánok!

Gizus :)

2019. március 27., szerda

Kókusztekercs

Ugye ti is emlékeztek gyerekkorunk vásári, piaci kókusztekercsére. Mai fejjel nem értem, hogy miért is imádtuk, hiszen olyan igazi "mű íze" volt, de mégis mindannyian odáig voltunk érte. Aztán ott volt, anyu kókuszosa, ami sokkal, de sokkal finomabb volt. Abból is jó sokat ettem kislány koromban, az elmúlt néhány évben azonban nem készítettem kókusz tekercset. Pedig annyira egyszerű és finom, arról nem beszélve, hogy imádjuk. Persze annyi finom süti létezik, hogy mindennap 2-3 félét kellene sütni, hogy a kedvencek gyakrabban sorra kerüljenek. Tényleg a bőség zavara van ilyen téren. 


Sokféle kókuszos tekercset kóstoltam, de nekem ez a gyerekkori recept alapján készített a tökéletes. Lehet, hogy azért mert ez a gyerekkor íze .... nem tudom. Majd készítsétek el és osszátok meg velem a tapasztalatokat. A tésztát különösen finommá teszi a kávé, és a lekvár, de amiben a tekercs valódi finomsága rejlik az a vajas krém. Az egész süteménynek az a "lelke".  Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy margarint vagy vajat használ, de ha rám hallgattok, akkor a kicsit ugyan drágább, de sokkal finomabb vajjal csináljátok a krémet. 


Hozzávalók:
Tésztához:
50 dkg darált keksz
15 dkg porcukor
4 evőkanál kakaó
4 evőkanál lekvár
5 dkg vaj
1,5 dl tej
0,5 dl kávé
2-3 evőkanál rum
Krémhez:
15 dkg vaj
10 dkg  porcukor
8-10 dkg kókusz reszelék
kevés rum
Tetejére:
5 dkg kókuszreszelék


A darált kekszet összekeverjük a porcukorral, a kakaóval, és elmorzsoljuk benne a vajat. Beleöntjük a langyos tejet, a kávét és a lekvárt, valamint a rumot. Ha nem áll össze a massza, kevés tejet kell még hozzáönteni.
A krémhez habosra keverjük a vajat a porcukorral és a rummal, legvégül beledolgozzuk a kókuszreszeléket.
A tészta alá fóliát teszünk, és azon,  kb. 5 mm vastagra nyújtjuk, majd megkenjük krémmel és jó szorosan feltekerjük.
A krém elég kemény és sűrű, ezért nehezen lehet szét kenni, de ilyennek kell lennie!
A kész tekercset alaposan megforgatjuk kókuszreszelékbe és fóliába tekerve néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Csak tálalás előtt felszeleteljük fel.


Jó étvágyat kívánok hozzá!






2019. március 26., kedd

Dubarry csirkemell

Egyik kedvenc zöldségem a karfiol. Sokan fanyalognak tőle, pedig finoman elkészítve remek leves, rakottas, rántott karfiol, csőben sült vagy lengyeles zöldség készíthető belőle. Az én választásom most a Dubbary szeletre esett, elsősorban azért, mert szeretem a puha hús, a zöldség és a krémes mártás összhatását.
Ősszel, amikor jó áron tudtam beszerezni a karfiolt, tetemes mennyiséget tettem a mélyhűtőbe. Ilyenkor, amikor csillagászati ára van a karfiolnak nagyon jó, hogy csak ki kell venni egy adag karfiolt és ugyan úgy használhatom, mint a friss zöldséget. Arról nem is beszélve, hogy ez garantáltan magyar és vegyszermentes karfiol. Ezt azért merem ilyen határozottan állítani, mert egyik kedvenc termelőmtől szereztem be.



Hozzávalók:
8 szelet csirkemell  
1 közepes fej karfiol (8-10 rózsa)
fehérbors
5 + 5 dkg vaj
3 evőkanál liszt
5 dl tej
szerecsendió
1 tojássárgája
10 dkg reszelt sajt


A hússzeleteket egy kicsit megpuhítjuk a klopfolóval, megszórjuk sóval és borssal, és egy kicsit félre tesszük pihenni. Ez idő alatt a karfiolt rózsáira szedjük, és enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
Egy serpenyőben 5 dkg vajat hevítünk, és húsok mind két oldalát néhány perc alatt elősütjük.
Az elősütött szeleteket vékonyan kivajazott tepsibe tesszük, és mindegyik tetejére teszünk 1-1 halom karfiolt, amelyet bevonunk mártással. A mártáshoz a maradék 5 dkg vajat felolvasztjuk, elkeverjük benne a lisztet, és 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a tejjel és összeforraljuk. Folyamatosan keverjük, hogy szép sima mártást kapjunk. Amikor levettük a tűzhelyről, elkeverünk benne egy tojássárgáját, ízesítjük sóval, szerecsendióval és kevés borssal.
A mártással bevont húsok tetejét megszórjuk reszelt sajttal és addig sütjük, amíg a sajt egy kicsi színt kap.


Készíthetjük karajból vagy pulykamellből is. Ha nem szeretjük a vaj ízét, süthetjük olajban is a hús szeleteket.
Bármilyen krumpli vagy rizs körettel kínálhatjuk, mindegyik nagyon jól illik hozzá.
Jó étvágyat kívánok hozzá!


2019. március 20., szerda

Medvehagymás pogácsa

A tavasz tagadhatatlan jele, hogy megjelent a medvehagyma. A szerencsések az erődben vagy a kertjükben szedhetik, a kevésbé szerencsések valamelyik piacon vagy zöldségesnél vásárolhatják meg. Eddig én is az utóbbiak közé tartoztam, de tegnap vettem egy nagy cseréppel, és a kert árnyékos, nedves zugába el fogom ültetni, így 2-3 év múlva már én is tudok szedni  saját termesztésű medvehagymát. De most még a piacon vásárolt növénykékből készítettem ezt a zamatos, jó illatú pogácsát. Tele van frissességgel, aromával, és ahogy összekeveredik a tészta illatával az elmondhatatlan. 
Még bőven benne vagyunk a medvehagyma szezonban, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy készítse el ezt a finomságot.


Hozzávalók:
1 kg liszt
2 evőkanál só
50 vaj
3 tojássárgája
1 nagy pohár tejföl (33 dkg)
1 dl tej 
5 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
1 csokor medvehagyma
10 dkg ömlesztett sajt
1 tojás és egy teáskanál tejföl a tészta lekenéséhez


A langyos tejben elkeverjük a cukrot, elmorzsoljuk benne az élesztőt és langyos helyen felfuttatjuk.
A lisztet átszitáljuk, belekeverjük a sót és elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzákeverjük tejfölt,  a tojások sárgáját, a felfuttatott élesztőt és szép sima tésztává gyúrjuk. A tésztát letakarjuk és meleg helyen 20 percig pihentetjük.


A pihentetési idő leteltével kinyújtjuk a tésztát, megszórjuk az apróra vágott medvehagyma felével és rányomunk 5 dkg sajtot. A tésztát hármas hajtással összehajtogatjuk és újabb 20 percig pihentetjük.


Ezt a műveletet még egyszer megismételjük. Az utolsó pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, lekenjük tejföllel elkevert tojással és berácsozzuk a tészta tetejét. 5 cm-es pogácsa szaggatóval megformázzuk a sütiket és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük a pogácsákat.


Ez egy jó nagy adag tészta, ebből a mennyiségből legalább 70 darab pogácsa lesz.
Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

2019. március 18., hétfő

Sertésszelet (vagy csirkemell) Gellért módra

Vasárnapra  valami gyors ebédet szántam, mert elterveztem, hogy délután kirándulunk egy jót. Már vártam a vasárnapot, mert csodás időt jósoltak a meteorológusok, és már nagyon vágytam egy jó nagy sétára. Szombaton nagy családi - Zétény, Tamás, József, Zalán - névnapozást tartottunk, ezért a vasárnapra való előre főzés  szóba sem jöhetett, csak az előre gondolkodás, hogy mit főzzek majd. Olyan étel kellett, ami gyorsan elkészül és finom. Akkor jutott eszembe ez a recept, amit már elég régen készítettem, úgyhogy szinte az újdonság erejével hatott a fiúkra. Nagyon ízlett nekik a sonkás-gombás-borsós raguval megbolondított hús, ami elég laktató, ugyanakkor nem nehéz, nem gyomorterhelő étel.


(Azt hiszem a következő elkészítésig nem fog ilyen hosszú idő eltelni.) 


Hozzávalók:
8 szelet karaj
10 dkg főtt zöldborsó
10 dkg gépsonka (egészben)
10 dkg gomba
5 dkg vaj
diónyi hagyma
1 evőkanál liszt
1 dl tej
0,5 dl tejszín
10 dkg sajt
étolaj
bors


A húst gyengén megklopfoljuk és megsózzuk, és legalább 30 percig pihentetjük. Egy serpenyőben olajat melegítünk, és a szeletek mind két oldalát néhány perc alatt megsütjük. A hagymát nagyon apróra vágjuk és a vajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a sonkát, néhány perc múlva a gombát, majd a borsót. Ízesítjük sóval és borssal. Amikor minden megpuhult, meghintjük liszttel és felengedjük a tejjel és a tejszínnel. 


A hússzeleteket vékonyan kiolajozott tepsibe tesszük, megkenjük a raguval és jó vastagon megszórjuk reszelt sajttal. 


Épp csak annyi időre tesszük sütőbe, amíg a sajt megpirul.
Én most krumplipürét készítettem hozzá, de a köret tetszés szerint variálható. 



Jó étvágyat kívánok hozzá!

2019. március 13., szerda

Duna hullám szelet

A szombaton úgy döntöttem, hogy nem sütök semmit, mert a férjemmel csak ketten leszünk itthon. Aztán mégis ellenállhatatlan vágyat éreztem egy kis sütésre, így vasárnap délelőtt neki is fogtam. Végül is anyunak és apunak vittem egy kis kóstolót, a lányoméknak küldtem néhány szeletet, fiamék kedden jöttek haza, addig semmi baja nem lett ennek a finomságnak a hűtőben. És persze a férjem is evett belőle, meg én is egy keveset. Igaz én sokszor úgy vagyok az édes sütikkel mint Poldi néni az Égig érő fűben a lekváros kenyérrel. Na, ez az, amit csak az én korosztályom érti. Poldi néni ebben a bájos filmben nem ette a lekváros kenyeret, ő csak kente, én meg sokszor csak sütöm a sütit, de nem eszem. Persze  mindig megkóstolom, de ennyi. Sokszor a sütés öröméért sütök. Mert szép lesz a végeredmény, mert örömmel eszik és egyébként is imádok sütni. 
A receptet csak most van időm leírni, a sütinek pedig már morzsája sem maradt. Szóval ismét érdemes volt sütit sütni.


Hozzávalók:
Piskótához:
5 tojás
25 dkg kristálycukor
0,8 dl étolaj
0,8 dl + 2 evőkanál víz
30 dkg liszt
1 csomag sütőport
2 evőkanál holland kakaópor
meggybefőtt
Krémhez:
3 dl befőtt leve
1 csomag epres pudingpor
20 dkg vaj
18 dkg porcukor
Csokimázhoz:
10 dkg étcsoki
2 evőkanál étolaj


A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgáját a kristálycukorral fehéredésig keverjük. Hozzáöntjük az étolajat, majd rövid idővel ezután a vizet. A lisztet átszitáljuk, beleszórjuk a sütőport és a csipetnyi sót, majd az egészet a tojásos masszához keverjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és a tésztához forgatjuk. 


A piskóta felét 22x33 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. A tészta másik feléhez hozzákeverjük a maradék 2 evőkanál vizet és a kakaóport, majd a fehér tésztára öntjük.  A meggybefőttet leszűrjük és egyenletesen megszórjuk a tészta tetejét vele.
170 fokra előmelegített sütőben készre sütjük a piskótát.
A befőtt levéből kimérünk 3 dl. Ha nincs ennyi leve, akkor vízzel kipótoljuk. A pudingport elkeverjük a meggy lével és folyamatos kevergetés közben összefőzzük.
A vajat habosra keverjük a porcukorral és kihűlt pudinghoz keverjük.
A pudingos krémet a hideg piskóta tetejére kenjük, és bevonjuk csokimázzal. A csokimázhoz felolvasztjuk a csokit, hozzákeverjük az olajat és a krém tetejére kenjük.


Jó étvágyat kívánok ehhez a finom sütihez!



2019. március 6., szerda

Majomkenyér vagy keksz szalámi

Sok évvel ezelőtt Majomkenyérként ismertem meg ezt az édességet. Aztán hallottam a Keksz szalámiról, és rájöttem, hogy a két süti egy és ugyanaz. 
Azt hiszem a keksz tekercs után ezt a másik olyan egyszerű süti, amit bárki el tud készíteni. Nem kell sütni, csak összetörni a kekszet, összekeverni a dióval, mazsolával és csoki masszával, majd formázni. 


Ezután következik igazán a neheze, mert legalább fél napot várni kell, hogy a keksz megpuhuljon. Amikor letelt a várakozási idő, jöhet a kóstolás és a dicséretek bezsebelése. 


Hozzávalók:
50 dkg háztartási keksz
15 dkg dió
15 dkg mazsola  
12 dkg cukor
5 dkg kakaópor
2,5 dl tej
25 dkg vaj


A kekszet aprító géppel darabosra daráljuk. Ha nincs ilyen eszközünk, akkor erős zacskóba tesszük a kekszet, és nyújtófával apró darabokra törjük. A diót darabosra vágjuk, és a mazsolával együtt a kekszhez keverjük. 
A cukrot a kakaóporral, és a tejjel felfőzzük, majd beletesszük a vajat. Amikor a vaj elolvadt a csokis masszát a kekszes keverékre öntjük.
Egy őzgerincformát kibélelünk folpackkal és belenyomkodjuk a kekszes keveréket. Ha keksz szalámit készítünk, akkor a folpackkra helyezzük a masszát és rudat formázunk belőle.

Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Mazsola mellett én most aszalt sárgabarackot és vörösáfonyát is tettem a sütibe. Ízléseteknek megfelelően aszalt szilvával, csoki darabokkal.


Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!


2019. március 4., hétfő

Bogyós krémleves

Azt tartják a gyümölcsleves tipikus nyári étel, amivel én egyáltalán nem értek egyet. Persze, nyáron a jéghideg gyümölcslevesek igazán üdítőek, de az év többi időszakában is színesíthetjük vele az étrendünket. Nekem hatalmas szerencsém van, mert a kertünkben rengeteg gyümölcs terem, amit lefagyasztunk vagy befőttet készítünk belőle. Így télen sem kell lemondanunk ezekről az üde ízekről. Most olyan gyümölcslevest készítettem, ami csupa bogyós gyümölcsből - eperből, szederből, málnából, ribizliből és meggyből - készült. Úgy gondoltam, hogy krémlevest készítek, de hagytam néhány szemet mindenből és a kész levesbe kevertem. A gyümölcsök voltak a levesbetét. Valami ropogós dologgal izgalmassá akartam tenni a levest, de nem feltétlenül a megszokott pirított mandulára gondoltam. Ekkor eszembe jutott, hogy tegnapról van néhány szelet kalács, ezért ebből készítettem édes krutont. Így sokkal izgalmasabb lett a krémes leves, a gyümölcsökkel és roppanós kalácskockákkal.


Hozzávalók:
80 dkg friss vagy mirelit bogyós gyümölcs
5-6 szegfűszeg
fél citrom reszelt héja
1 rúd fahéj
ízlés szerint méz vagy cukor
2 evőkanál puncs ízű pudingpor
1 kicsi pohár natúr krémjoghurt
4 szelet kalács
2 teáskanál kristálycukor
tejszínhab


A gyümölcsök harmadát félre tesszük, a többit egy kisebb fazékba rakjuk, kevés vizet öntünk rá és megpároljuk. A puha gyümölcspépet összeturmixoljuk, majd apró lyukú szitán átpasszírozzuk. A sűrű pürét felöntjük annyi vízzel (kb. 2,5 - 3 liter) amennyi levest szeretnénk. Ízesítjük fahéjjal, citromhéjjal és szegfűszeggel, amelyeket teatojásba tesszük. Amikor felforrt a leves behabarjuk, amelyhez összekeverjük a pudingport és a joghurtot.  A habarással egyet forralunk rajta és elzárjuk alatta a lángot. Beletesszük a maradék gyümölcsöt (fagyosan vagy nyersen) és ízesítjük mézzel vagy cukorral. 
A kalácsot apró kockára vágjuk, kissé megszórjuk vízzel és megszórjuk cukorral. Forró sütőben világosra pirítjuk a kockákat.
A hideg - nem jéghideg, mert ugye még nincs nyár, majd akkor lehet jéghidegen enni - levest tejszínhabbal és a kalács krutonnal kínáljuk.


Nyáron készítettem levendulás kristálycukrot és most azzal ízesítettem a levest, csodás aromát adott neki a levendula. 


Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!


2019. március 1., péntek

Káposztás pogácsa

A mi családunkban nem volt hagyománya a káposztás pogácsának. Először akkor ettem, amikor a lányomat vártam. Katin néni kolléganőm hozott belőle kóstolót. Emlékeim szerint isteni finom volt. Különböző pékségekben próbálkoztam a káposztás pogácsával, de valahogy egyik sem volt olyan, amire emlékeztem. Vendégségben is összefutottunk, én és a káposztás pogácsa, de az sem volt az igazi. Bárhol keresetem a régi ízt nem akadtam rá, vagy alig volt benne káposzta, vagy szinte édes volt a tésztája, vagy keletlen és sületlen volt. Néhány napja bekapcsoltam a tévét és egy néni káposztás pogácsát sütött, nagyjából sikerült leírnom a receptet, de egy kicsit alakítottam rajta és tegnap meg sütöttem. És végre ez az íz volt az, amire évtizedek óta vártam.


Ezentúl hagyománya lesz nálunk a káposztás pogácsának, mert biztos, hogy gyakran fogom sütni.


Hozzávalók:
50 dkg liszt
8 dkg zsír
8 dkg vaj
1 evőkanál só
1 teáskanál cukor
2 tojássárgája
kb. 3 dl tejföl
1 dl tej
2,5 dkg élesztő
50 dkg káposzta (reszelve)
1-2 evőkanál zsír
1 evőkanál cukor
ízlés szerint só 
ízlés szerint bors


Először a káposztát készítjük el. Lereszeljük, enyhén lesózzuk és néhány percig állni hagyjuk. A zsírt felmelegítjük, a cukrot beletesszük és karamellizáljuk, majd a kinyomkodott káposztát is rátesszük és elkezdjük pirítani. Amikor már szép barna ízlés szerint sóval, és borssal ízesítjük.
Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral elkevert tejben. A lisztet átszitáljuk és elmorzsoljuk benne a zsírt és a vajat. Hozzáadjuk a sót, a tojások sárgáját, a felfuttatott élesztőt  és fokozatosan a tejfölt. A liszt minőségétől függ, hogy mennyi tejfölt fog felvenni, de könnyű jól gyúrható tésztát kell kapnunk.

A tésztát legalább 30 percig kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk és egyenletesen rákenjük a párolt káposztát, és hármas hajtással összehajtogatjuk. 15 percig pihentetjük, majd megismételjük a hajtogatást. 


Ezután ismét 15 percig pihentetjük, másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk. Egy tojásfehérjét kicsit felverünk, lekenjük vele a tésztát, éles késsel berácsozzuk, majd 5 cm-es pogácsával kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, ismét pihentetjük 10- 15 percig, majd 170 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.


Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!