Köszöntő

Kedves Olvasóm!

Nagy szeretettel köszöntelek oldalamon. Már régen tervezem, hogy elkezdem a sütős - főzős blogot, de mindig volt valami, ami miatt nem tettem meg.....de most gyermekeim "segítségével"végre elkezdem.

A konyhai ténykedés nem fáradtság számomra, hanem igazi kikapcsolódás. Szívesen kísérletezek az új ízekkel, de a magyaros, házias ételek állnak a igazán közel a szívemhez.

Remélem tetszeni fognak a receptek, amelyek közül jó néhány igazi "családi kincs". Igyekszem minél több receptet közzétenni, hogy sokan találjatok kedvetekre süti-főzni valót.

Jó nézelődést kívánok!

Gizus :)

2021. május 17., hétfő

Büfés túrós kocka

Ti megtervezitek, hogy adott héten mit fogtok főzni? Én már annyiszor, de annyiszor eldöntöttem, hogy így fogok tenni, és volt is jó néhány próbálkozásom. Néha sikerült is tartanom a tervet, de általában mindig közbe jött valami, ami eltérített az eredeti elképzelésemtől. Ehhez elég volt, hogy több étel maradt, és másnap nem kellett főzni, esetleg két napra készültem, akkor jöttek a gyerekek és már aznapra is éppen csak, elég lett az étel, vagy a heti bevásárlás során olyasmit láttam meg, aminek nem tudtam ellenállni, és azonnal meg kellett főznöm.
A mostani áldozatom, a tervezett túrós tésztából megmaradt túró volt. De a túró nálunk soha nem árválkodik sokáig a hűtőszekrénybe, mert rengeteg sós és édes finomságot tudok belőle készíteni. A választásom most, egy édes süteményre esett. Nevezetesen a Büfés túrós kockára. Hogy miért Büfés, fogalmam sincs. Az interneten találtam ezt a süti receptet. Már többször elkészítettem és mindig nagy sikere volt. Bízom benne, hogy Nektek is tetszik majd.


Hozzávalók: 
Tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 tojás
1/2 csomag sütőpor
1-2 kanál tejföl
csipetnyi só
Töltelékhez:
50 dkg túró
4 tojássárgája
2 csomag vaníliás cukor
2 dl tejföl
20 dkg porcukor
10 dkg liszt
0,5 l tej
Habhoz:
4 tojásfehérje
6 evőkanál porcukor


A tésztához a lisztet összekeverjük a porcukorra, a sütőporral és a csipetnyi sóval. Beledaraboljuk a margarint és elmorzsoljuk a lisztes keverékkel. Legvégül beleütjük a tojást és hozzáadjuk a szükséges mennyiségű tejfölt, majd sima tésztát gyúrunk belőle. Amíg elkészítjük a tölteléket, letakarjuk a tésztát és pihentetjük.
A túrót villával összetörjük, hozzá tesszük a tojások sárgáját, a vaníliás és porcukrot, a lisztet, a tejfölt és a tejet. Híg lesz a töltelék, de ilyennek kell lennie!


A tésztát közepes (kb. 25x35 cm-es) tepsibe tesszük, és rákenjük a tölteléket.
160 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Ez idő alatt kemény habot verünk a tojásfehérjéből, amelybe belekeverjük a porcukrot.  160 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük a tésztát, majd kivesszük a sütőből, rákenjük a tojáshabot és további 10-15 percig (150 fokon) megszárítjuk a habot. Lehet, hogy még ekkor is kicsit folyós a töltelék, de a sütés végére tökéletesen krémes lesz.
Ha kihűlt kockára vágjuk.


Jó étvágyat kívánok hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése